Hajdúhét a hagyományőrzés jegyében

Projekt címe: Hajdúhét a hagyományőrzés jegyében

Azonosítószáma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00049

Kedvezményezett: “Szabadhajdú” Közművelődési Média és Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

A 2018-as évben augusztus 16-tól augusztus 19-ig tartott a rendezvény, így összesen 4 napon keresztül volt látogatható. Számos fellépő és előadó színesítette a rendezvényt, és a négy nap alatt több mint 25 000 ember látogatott ki a programra. A 2019-es Hajdúhét a Hagyományőrzés jegyében című rendezvény szintén négy napos volt, és ugyanúgy augusztus 16-19-ig tartott. Ebben az évben is számos előadó és fellépő színesítette a rendezvényt, mely hatalmas sikert aratott a látogatók között. A 2019-es évben is közel 25 000 fő látogatta a programokat, így nagyon sikeresnek mondható a rendezvény. Mind a két évben a négynapos fesztivál jellegű programon a szolgáltatókkal minden a legnagyobb rendben zajlott, a projektmenedzsment is teljesen elvégezte és segítette a megvalósítás zökkenőmentes kivitelezését. A kötelező nyilvánosság teljes mértékben megvalósult.